Társaslényeg

Az emberiség fogta magát és alig pár évtized alatt maroknyi nagyvárosba zsúfolódott. Nem való pedig nekünk, hogy tömegben éljünk. A hordák, amelyekben az emberi faj kialakult, nagy családokat fogtak össze, és egymstól elegendően távol éltek. A hordán kívüli emberrel találkozni mindenképpen meghatározó élmény lehetett, óriás izgalom, szövetségkötés, rokonságápolás, nőrablás vagy harc. Egyebekben mindenki annyi embert ismert, amenyit személyesen meg tudott jegyezni, kétszáznál aligha többet.

Az emberi kapcsolatteremtés módja száz évvel ezelőttig egyedül a megszólítás volt. A fegyvertelen idegen beköszönését nem kerülte el senki. A privát élethez való jog még nem volt feltalálva. Mindenkinek a közvetlen környezetből kellett válogatnia: kedvelt rokonokat, barátokat, szerelmeket, vetélytársakat és ellenlábasokat.

A hétköznapi ember az utcán, a földje körül, kis városok terein a szabadban élt. Szinte mindenki megszólítható volt.

A nagyváros ezt a folyamatosan velünk élő megszólíthatóságot kezdte ki. A megapolisz oylan életet szervez, ahol az emberek sosem látott módon szorulnak egymáshoz. Az egymáshoz szorulástól pedig szorongani kezdenek. Ilyen körülmények azelőtt csak a legsúlyosabb katasztrófák idején állhattak elő: háborúk, tömeges tombolás, transz, orgia, menekülés.