Az Economist panergikus vezércikket közölt arról, hogy az emberiség a szegénység felszámolása felé halad. Ez nyilvánvaló, ha tudjuk, hogy az 1,15 USD-nél kevesebb jövedelemből élő emberek száma a földön 1,3 milliárd, 1990-ben lakóinak 43%-a élt a szegénységi küszöb alatt, ma már csak 21%-a.

Mindez a szegény országok, mindenekelőtt Kína és India gyors gazdasági növekedésével függ össze. A növekedés nyomában ott jár a szegénység csökkenése. Amíg a közgazdászok, politikusok és a nagypénzűek önmagukkal játszanak, ez a szép, kerek fejlődéstörténet rendben is van. Ök valóban pénzből élnek, gyakran a pénz megszállottjai és a meghatározó többségük alighanem a levegővételen kívül mindenért képes és akar is fizetni. Sőt beképzelte magának, hogy valamit pénzen vásárolni “fejlettebb”, mint személyesen megtenni vagy a természetben ingyen megtalálni. A valóságban, annak a többi hatmilliárd embernek a valóságában, akiknek a felemelkedéséről a globális statisztikák szólnak, ez a két tétel ormótlan badarság. Az előrelépést, az élet jóságát nem lehet pénzben megmérni. Kivételezettek (a gazdasági élet nevű rulettjáték kivételezettjei) választhatják ezt az utat, de következetesen soha nem tudnak végigmenni rajta. Egy következő fordulatnál mindig szembejön valami egészen más természetű (gyermektelenség, betegség, forradalom, háború, természeti csapás, rejtély, eszmei szépség, szerelmi öröm, szorongás vagy unalom), amelyen túl a pénz semmitmondóvá válik.

Ez a lényeg. Soha nem lehet eleget ismételni, hangsúlyozni, gyermekeinkbe, olvasónkba, nézőinkbe és látogatóinkba nevelni. A pénz a pénzvilág lényege, a valóságos világ egy másik. Ebbe a pénzvilág belejavít és belerondít. SOHA SENKI SEMMI pozitívumot nem állíthat a pénz, a jövedelem és a vagyon növekedéséről az ÖSSZES HATÁS figyelembevétele nélkül. A közgazdaságtan alapképlete: Pénz+mellékhatások = jólét, ahol a “mellékhatások” a fejlődéssel és a növekedéssel a zérus felé tart. A valóság azonban ennek a fordítottja lehet, a mellékhatások időtől, helytől, az emberiség és a föld tűrőképességétől függően előbb-utóbb maguk alá temetik a pénzbeli növekedést, a jóléttel együtt.

Bármennyire is távolinak tűnik, próbáljuk meg kicsit életszerűbben elképzelni a szegénységet. Napi 1,25 dollárból mit lehet vásárolni a globális nyitottság által szabályozott bármely helyi szabadpiacon, ahol mindennek az ára a világpiaci középár felé tart? Nem nehéz belátni, hogy a nyílt, az árakat leszorító világpiac azoknak kedvez, akik szinte mindent vásárolnak, és vásárlóerejük egyénileg is tekintélyes. A szegény vásárló csak egy-két dolgot vásárol: energiahordozót és alapvető élelmiszereket: ha azok aránytalanul drágulnak, az már drasztikusan nehezíti a megélhetést. Márpedig a gazdasági növekedés ezt varázsolja elő világszerte: felfelé hajtja az energia és a drágán előállítható, öntözés-, energia- és biológiai anyag-igényes termékek (vörös hús, búza, rizs, üzemanyag) árát, amit a növekedés haszonélvezői a tengernyi fogyasztásuk egy cseppjeként fizetnek ki, ezzel szemben az igazán szegények fogyasztói kosarában jóformán ez az egyetlen jelentős tétel. Ez a kicsit kevésbé szegények csapdája, akik talán 2 dollár körüli napi bevételből élnek. A mélyszegények nagyon nagy valószínűen azok is maradnak, és utódaikat sem tudják más pályára küldeni, például azért, mert senkinek sincs annyi jövedelme, hogy el tudjon vándorolni vagy eljárni az iskolába. A kicsit is többől élők számára az alapvető cikkek árának emelkedése, az állami támogatások szűkülése a növeli a szorongatást, így különösen nehézzé válik a 2 USD szegénységi küszöb alól kitörni. Ezalatt a küszöb alatt pedig ma is alighanem az emberiség fel él. Az árakon túl a szegénységi küszöb számítások általában csak a túléléshez elegendő alapélelmiszert (kenyérgabona) tételezik fel. Aki ezt meg tudja venni, az már nem szegény. Ez azonban nonszensz: az élet az összes többiből áll: szerény gasztronómia, lakás, rendezvények, ünnepélyek, ajándékok, munkaeszközök és így tovább. A többinek: orvosi ellátás, iskola, szórakozás, játék, lakás, munkakeresés és utazás, stb. ingyen kell lennie. A nagyívű gazdasági növekedés növeli a jövedelmet és csökkenti az ingyen, a természeti és társadalmi környezetben található erőforrásokat. A fejlettebb piacgazdaság ösztönző arra, hogy ne gyűjthessünk ingyen a falu végén tüzelőt, ne legeltethessük az utcán a tehenünket, és ne találjunk többé a falunkban megélhetést. 


A gazdasági növekedés következtében a faluban egymás közelében élő hagyományos család szétzilálódik, a férfiak, néha a nők is messzire vándorolnak munka után, a gyermekek pedig tanulni és másfajta munkát keresni. A család tagjai, főként az idősek és a kisgyermekeket egyedül nevelők többé nem támaszkodhatnak egymásra, mert a család szerteszét széledt.

Eközben 1,25 USD lehet, hogy negyedannyit sem ér.

A szabályszerű trend az, hogy a gazdasági növekedés ellenőrzése alá vonja és feléli azokat a természeti erőforrásokat és fellazítja azokat a társadalmi kötelékeket, amelyekre támaszkodva a szegénység elviselhető. Ha bárki is nyilatkozni akar a világ szegényeinek helyzetéről, mondjon valamit az életükről. Nézzen szembe azzal, hogy az az életvalóság, aminek ő meg az interjúalanyai meg a szakmai forrásai részesei, nem csak finanszírozza, hanem szét is tapossa a “szegények”, valójában az összes többiek, a nagynagy földi többség életvilágát.

Az élettel való elégedettség trendjeinek kutatói egy telítettségi küszöbre figyeltek fel: számos országban évi 75000 USD jövedelem elérése után a jövedelem további növekedése már nem hozza magával az elégedettség növekedését. Napi 1,25 dollár kiadás 400, 2 dollár 730 USD éves jövedelemnek felel meg.

A nemzeti jövedelem növekménye világszerte gyorsulóan gazdagodó kisebbségekre jut, szinte ez az egyetlen kapocs, amely a fejlett és a gyorsan fejlődő országokat összeköti. Ezekben a nemzeti jövedelem egy kisebb része jut fejenként a népesség többségére, az országhatár a szegénység szempontjából egyre inkább esetleges. Kínában (a “vásárlóerő paritáson kiigazított egy főre jutó nemzeti jövedelem” 2010-ben kb. 9200 USD és Indiában kb. 3900 USD) a 2 USD napi jövedelem alatt élők “nemzeti jövedelme” fejenként minden bizonnyal 1000 USD alatt van. A jólétet pedig 75000 USD egy főre jutó éves jövedelem felett pénzben mérni ostobaság, 1000 és 75000 USD között cinizmus, 1000 USD alatt aljasság.