Társaslényeg

Megint globális cunami - pánik. A képeken, hangulatkeltőn, eluralkodik az elemektől feje tetejére állított ipari rend: halomba hányt autók, égő olajatárolók, partra dobott cirkálók, összetört repülők. 

Lemuel hozzászólása a hvg fotóbeszámolójához: “Megjegyzendő, hogy egyre több földrengés van, az idő előrehaladtával, tehát fokozódik, és a háborúk száma is, a járványok is”. 

Elterelt figyelmünk szép példája ez. Figyelmünk, amely a számunkra fontos dolgok befogadására való, folyton távoli tárgyakon időzik. Ez aláássa valóságérzékünket. Elkezdünk tudni, egyre biztosabban tudni valamit, aminek a létezése annak távolságával arányosan egyre bizonytalanabb. Hiszen nem  a katasztrófák száma növekszik biztosan, hanem annak a gyakorisága, hogy mi katasztrófákra figyelünk. Távoliakra, feldolgozhatatlanokra. A világ stabilitásába, és kézzelfogható, egyszerű létezésébe vetett hitünk válik ingataggá.

A világ nem lett és nem is lesz a terrortámadások és cunamik világa. Mi élünk egy olyan látszólagos térben, amelyet katasztrófák, gyilkosságok és borzalmak egymásra halmozódó leképezései zsúfolnak tele. Egészséges emberi figyelmünk azonnal “vevő” a borzalmakra. Az önfenntartási ösztön folyománya ez. A figyelem a veszélyt monitorozó radarernyő. Az ijesztőre azonnal rátapad figyelmünk s nehezen akad le róla. Mire magunkhoz térünk, jön is a következő(ről a híradás). 

Amíg olcsón tudunk híreket és felvételeket terjeszteni, abban a rémes, a pornográf és az idétlen minden másnál könnyebben fog terjedni és sokszorozza magát.

Nézz inkább körül. Gyere ki a képernyőd mögül. Akik tényleg élnek, ma is jószerével ugyanúgy élnek. A rémségek ritkák és borzalmasak. Ez a dolguk. Neked meg az, hogy magad köré nézz. Ahogyan nő  a távolság, vele arányosan egyre inkább csak a hamisat lehet megmutatni.