Társaslényeg

Tegnap láttuk VI. György királyt, ahogyan beszélni tanult. A királyt felséges apja későviktoriánus ridegséggel nevelte. Szeretetmegvonás, fegyelem és igyekezet megkövetelése, sport, teljesítmény, és ceremoniális fellépés. A yorki herceg négy-őtéves koráig rendesen beszélt, aztán dadogni kezdett. Mivel nem beszélt rendesen, nevelői fokozták a szigort. A dadogás, félszegségével, elfojtott szeretetigényével együtt, a személyiségébe égett. Ha pedig ezentúl akadályba ütközött, elöntötte a királyi düh.

A filmben azt látjuk, hogy a felnőtt hercegen (Prince Albert Frederick Arthur Georgee) nem segít a tanulás és a továbbképzés. Nem fognak rajta új szabályok, kemény tréning, még több igyekezet.

Logue klasszikus tanácsadó. Nincs diplomája, tudománya, csak működő tapasztalata. A királyban ott a folyamatos beszéd lehetősége, amelyet csak gyermekkora során veszített el. Nincs semmi tanulnivalója, a benne lévő képességet belőle magából kell előhozni. Ennek útja az, hogy belátja, ferlismeri a gátlás folyamatát és leszokik a félelemről. Arról a félelemről, amely az alattvalók elé kiállva mindig megelőzte Ez a dolgok valódi rendje: az érzések előzik a gondolkodást és az akaratot. Nincs tanulás az érzések alakítása nélkül. A tárgyak másként - minden tantárgy - üresek maradnak. Amire képesek vagyunk, belülről, élményeinken és saját belső szárnyalásunkon keresztül teszünk szert. A külső segítő az, aki tudja, mi is meg tudjuk csinálni, tartja bennünk a lelket és átlép az aggályainkon.